Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jume 2. fejezet by Ai (Bleach fanfiction)

2010.12.31

2. Az új hadnagyok

 

Yamamoto magában merülve töprengett, de hangosan nem számolt be Hitsugayának gondolatairól. Kopogtatás után Kuchiki Byakuya és Juushirou Ukitake lépett a terembe. Meghajoltak. Yamamoto felélénkült.

- Örülök, hogy végre ideértek. Hogy érzed magad, Ukitake?

- Köszönöm, most éppen jól – felelte halovány mosollyal a 13. kapitány.

Yamamoto Hitsugayára pillantott.

- Hol vannak? – morogta. A kapitány csendesen válaszolt.

- Azt hiszem, késnek, kapitány úr! – Legbelül forrt a dühtől. Yamamoto a homlokát ráncolta, majd a kapitányokhoz fordult.

- Kineveztem két hadnagyot mellétek. Gondolom, Byakuya észre sem veszi Abarai hiányát, de Ukitake már régóta nélkülözni kénytelen a helyettesét. A hadnagyok levesznek pár gondot a vállatokról.

- Köszönjük! – jelent meg egy hálás mosoly Ukitake arcán. Byakuyának viszont arcizma sem rándult. Azon különleges emberek közé tartozott, akik képesek voltak segítség nélkül irányítani egy teljes osztagot.

- Hitsugaya feladata az újoncok bevezetése a hadnagyi életvitelbe – folytatta Yamamoto. – Ezzel is könnyítek a terheteken.

- Ukitake részvéttel teli pillantást küldött Toushirou felé, mire a kapitány kihúzta magát, és megpróbált derűs arcot vágni. Hol van már az a két semmirekellő? - motoszkált benne a kérdés. Yamamoto türelmetlenkedett.

- Nincs időm egész nap velük foglalkozni – dörmögte a bajusza alatt.

Byakuya nyugodtan állt. Nem volt türelmetlen természet. Ukitake ezzel szemben nem szeretett sokat állni, mert gyönge volt az egészsége. Nem akart rosszul lenni Yamamoto, de főleg Byakuya előtt. Byakuya iránt ugyanis jó ideje nem táplált baráti érzelmeket. Megvetette hűvös, érzéketlen lényét. Sajnálta, hogy derűs, szenvedélyes gyermekből kíméletlen szívű ember vált.

Hitsugaya látta, hogy Ukitake sápadozik, ezért nagyon remélte, hogy mihamarabb megérkezik a két újonc. Alig fejezte be gondolatát, amikor kicsapódott a szárnyas ajtó és két ifjú robban be rajta. Yamamoto előtt fékeztek csak le, majdnem elütve a két – félreugró – kapitányt.

- Szolgálatra jelentkezünk! – álltak merev vigyázzba, de szemük ifjonti hévtől csillogott. Hitsugaya fuldoklott a dühtől.

- Hadd mutassam be, Kunieda Jian és Kunieda Jume hadangyokat – sóhajtotta Yamamoto. Hitsugaya végigmérte a két shinigamit, ahogy Ukitake és Byakuya is.

Kunieda Jian, magas, nyúlánk fiú volt, keskeny arccal, nagy nevető szempárral. Kunieda Jume vele szemben alacsony volt, ha lehetséges ez, még Toushirounál is kisebb; állig érő sötétbarna haja volt, keskeny barna szeme, hófehér bőre, törékeny alkata. Egyáltalán nem hasonlítottak egymáshoz, mégis le sem tudták volna tagadni, hogy testvérek: ikrek.

Hitsugaya szeme felcsillant.

- Kisebb nálam! – gondolta felvillanyozva.

Jume szeme összeszűkült.

- Még ez a nyamvadt is magasabb nálam – gondolta felháborodva.

Yamamoto bemutatta a három kapitányt, majd közölte a beosztást.

- Jume hadnagy Kuchiki kapitányhoz kerül a 6. osztagba. Jian hadnagy, magára bízom Ukitake kapitányt.

Jume tovább mérgelődött, habár nem látszott más az arcán, csak bűbájos mosoly.

- Pont ehhez a halfejhez? Ekkora balszerencsét!

Rápislogott a fivérére, aki elégedetten vigyorgott, és lopva rákacsintott.

- Ennek az ütődöttnek mekkora mázlija van! – sóhajtotta magában Jume.

- Kedves kishúga van, Jian – veregette vállon Ukitake új hadnagyát. Jume kis híján felsikoltott.

- Ő a nővérem, kapitány úr! – nyögte ki Jian, és úgy állt, hogy felettese közéje és testvére közé kerüljön. A várt reagálás elmaradt, mert új vendég érkezett.

- Megvagy! – süvöltötte egy mérges hang, és Jume csak annyit érzékelt, hogy iszonyú erő emeli a magasba. Vörös hajú, kék monoklis férfi nézet szembe vele.

- Abarai kapitány, mit jelentsen ez? – állt fel Yamamoto döbbenten.

- Már órák óta, keresem a kis vakarcsot – morogta Renji, és nem engedte el foglyát. – Mégis mit képzelsz magadról? – rázta meg, akár egy tollpihét. Jume bedühödött.

- Tegyél le, te orángután! Ha elszakad a kedvenc köpenyem, kikaparom a szemed! - kapálózott.

Byakuya felsóhajtott. Örült, hogy megszabadult forrófejű helyettesétől, aki nem más volt, mint Renji, most meg kifog egy ugyanolyant vagy még rosszabbat.

- Kicsivel több tiszteletet, Kunieda hadnagy – szólalt meg jegesen, de szavai üres fülekre találtak.

Abarai és Jume egymással ordítozott.

- Ki az orángután, te kis törpe?

- Törpe az anyád! Engedsz el, de azonnal!

- Dehogy engedlek! Beduglak egy zárkába, és lenyelem a kulcsát.

- Széttéplek, és kiszedem belőled, bunkó, tapló majom!

- Majom az öreganyád!

- Vond vissza!

- Előbb te!

- Megtudhatnám, mi a veszekedés oka? – szólt közbe szelíden Yamamoto, de a szeme kezdett elsötétedni a méregtől. Hiába, ma már nem volt annyi türelme, mint egykoron fiatal korában.

Renji tovább rázta Jumét, amit persze Jian sem értékelt. Ukitake alig bírta visszafogni helyettesét.

- Hagyd! Előbb tudnunk kell, mi folyik itt.

Jian visszahúzódott, de a szemét nem vette le Renjiről. Toushirou letette itatósát és óvatosan közelebb araszolt. Az ő feladata volt Yamamoto védelme, amíg a főkapitány-helyettes más ügyeket intézett, és semmit sem akart a véletlenre bízni. Magában azonban jól mulatott. Régen látta Renjit ilyen dühösnek.

- Ez a kis vakarcs – rázta a férfi Jumét – a folyosón rohangált. Belém rohant, mire én természetesen utánakaptam. Akkora balhorgot adott válaszul, hogy csillagokat láttam – panaszolta.

- Igaz ez, Kunieda hadnagy? – szigorodott meg Yamamoto hangja. Jume tiltakozott.

- Éppen Jiant kerestem, amikor nekimentem ennek az őrültnek! Erre letapogat! Hát, tapogassa a nénikéjét! Persze, hogy behúztam neki egy jókorát!

- Tapogatott a tudodki! – üvöltötte Renji, és úgy nézett ki, hogy a földbe döngöli ellenfelét, aki bőszen hadakozott vele. Yamamoto a fejét fogva visszarogyott a székére.

- Öreg vagyok én már ehhez! – nyögte elkeseredetten. – Hitsugaya, egyedül akarok maradni.

- Igenis, kapitány! - hajolt meg Toushirou, és Renjiék felé fordult.

- Letenni! – csattant a hangja. – Abarai kapitány ne felejtse, hol van és kicsoda!

Renji annyira meglepődött, hogy engedelmeskedett. Byakuya azonnal karon ragadta helyettesét.

- Elég ebből! Te most velem jössz! Beszédem van veled! – Jume kétségbeesetten hebegett, de nem volt menekvés. Ukitake Jian karjára támaszkodott.

- Gyere, fiam! Segíts visszamenni az osztagunkhoz. Nem érzem jól magam.

Jian a nővére után nézett, de engedelmeskedett. Yamamoto még mindig magával volt elfoglalva, így Renji és Toushirou elhagyta a termet.

- Nagyon bosszantó az a kis törpe! – morogta az 5. osztag kapitánya, és fájdalmas arccal megtapogatta bedagadt szemét.

- Ne nézd le azért, mert kisebb, mint te – vette a védelmébe a lányt Hitsugaya, bár maga sem értette, miért teszi.

Renji különös pillantást vettet rá, aztán vállat vont.

- Te már csak tudod, kapitánykám! De most már mennem kell. Ichigoék még maradnak pár napot, ki akarom használni az alkalmat egy kis baráti összecsapásra.

Toushirou nem marasztalta, hanem hazatért. Későre járt, biztosra vette, hogy Yamamoto ma már nem hívatja magához. Kunieda Jume hadnagyot pedig el is felejtette, mire belépett az ajtón…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.