Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindjárt hazaérünk... vagy mégsem?

Mindjárt hazaérünk… vagy mégsem?

 

Emlékszem arra a napra. Meleg volt… kellemesen meleg. Olyan úszásra és fuldoklásra alkalmas nap… Nao barátunk is így láthatta, mert összecsördített négy személyt, hogy menjünk el a Kotróra. Miért négyet? Egyszerű, csak öten férnek be a kocsiba. Így esett az eset, hogy Nao szétesett… na, jó komolyan:). Ai nem jött, ő köztiszteletben álló krónikus fejfájós… főleg, ha sok vízről van szó. Yatsu… khm, nem akart vagy nem tudott jönni… vagy talán akkor volt az, hogy nem szóltunk neki? Hm, már nem tudom. Chrony… őt hagyjuk, már nem létezik (Vagyis létezni létezik, csak mi olyan ritkán látjuk az összeruccanásokon, mint a Héli üstököst, szinte hihetetlen, hogy van). Így a szűk elit csapatból maradt Sora, a kisboszorkány, Lea az állatfan, Rany az egómanó, Nao életünk napsugara és szerény személyem, Yu-chan, eme történet írója.

Végül annak rendje és módja szerint elértünk Gyékényesre és megláttuk a tavat, persze előtte beértünk a faluba, átkacskaringóztunk erre és arra… na, jól van, megláttuk a tavat, amin a napsugarak (Nao, ne fényezd már magad!) táncot lejtettek a vízen és azon a millió egy néhány emberen, akik odacsődültek a homokpartra. Utálom az embereket… De akár akartam, akár nem, követnem kellett a többieket. Hosszú rituálé után a többiek bementek a vízben, én csak az operatőri munkát vállalva magamra, leültem a vízibiciklire és közvetítettem az eseményeket. Nem történt semmi érdekes azon kívül, hogy Nao molesztálta Sorát, Yuki úszkálgatott, Rany is hasonlókat produkált, persze nekem megmutatva a vízihulla-projektjét, vagyis nem volt sok minden. Ezek után, miközben álmos napunkat a hold akarta felváltani, haza akartunk menni, igen, csak akartunk. Mivel a falu határától nem messze baleset történt – felborult az oldalára egy tűzoltókocsi –, úttorlasz keletkezett és se erre, se arra nem lehetett haladni. Nao, mint szorgos fotóriporter-féle azonnal odaballagott. Bővebb információkért forduljatok hozzá. Annyit elárulhatok, hogy nem volt túl rövid az incidens, és míg Nao helyszínelt, mi kisegítve a polgárőröket, szinte betanult szöveggel daráltuk le az információmorzsákat, amiket Nao volt szíves, néha elhinteni nekünk. Persze, ahogy várható volt, mire Nao barátunk kész lett, koroméjszaka lett, és nehogy jól érezze magát a társaság, nem mehettünk a rövidebb úton. Így hát a hosszabb, kanyargós utat választottuk…

 

Folyt a következőben…

Jó tanács: Soha ne mondd azt, hogy nincs baj… tutira lesz valami. Saját tapasztalat…  >.<

 

Yurima

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.