Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ai: Az üldözött 7. fejezet

7. Most és mindörökké

 

Yuiko fáradtnak érezte magát. Nem aludt jól, mióta Jian elhagyta őket. Ráadásul a gyerekek is hiányolták a férfit, és ez szinte lehetetlenné tette, hogy sikerüljön elfelejtenie. Barátnői is egyfolytában kérdezgették.

-       Biztos nem jön vissza? – szomorkodott Csiszato.

-       Nem – sóhajtotta Yuiko.

Kaori vigasztalóan megveregette a vállát.

-       Majd lesz másik.

-       Igen – bólogatott Juka. – Amikor Kai elhagyott, én is azt hittem, az a világvége.

-       Hány percig is? – gúnyolódott Mitsuko.

-       Ááá – biggyesztette le az alsó ajkát Juka. – Igaz, hogy félórával később megismertem Ryut, de akkor is. Ne add fel!

Yuiko nagy levegőt vett.

-       Kösz a jó tanácsokat – morogta. – Most mennem kell, mert késésben vagyok.

-       Holnap találkozunk! – integettek a barátnői.

Yuiko a fejét csóválva lépett ki az iskola kapuján, amikor elragadtatott sóhajokat hallott.

-       Milyen gyönyörű!

-       Az arca!

-       A szeme!

-       Oh, nézd, elmosolyodott! – kapott a szívéhez az egyik lány, és megtántorodott.

Yuiko körbenézett… és meglátta. Ott állt előtte kétlépésnyire, és mosolygott.

-       Jian – motyogta, és legszívesebben a férfi karjaiba vetette volna magát. Helyette szigorú arcot vágott, és elébe ment.

-       Csak nem itt hagytál valamit? – érdeklődött hűvös hangon.

Jian csak mosolygott. A háttérben érte olvadozó lányok ájuldoztak tőle.

-       Miből gondolod? – kérdezte szelíden, és napszemüvegét az orrára biggyesztette. Bántotta a szemét a fény.

-       Azt mondtad, nem jöhetsz vissza. Ebből gondoltam, hogy itt hagytál valamit.

-       Ebben igazad van. Téged.

Yuiko szája tátva maradt. Jian kuncogva odanyúlt az állához, és összezárta. Nem zavarta az egyik lány fényképezőgépe, de a szemébe villanó vaku igen.  Az előbb se a napfény, hanem a vaku miatt vette fel a napszemüvegét. Yuiko alig jutott szóhoz.

-       Engem? – nyögte rekedten. – Szó sem lehet róla! Nem megyek veled… oda!

Jian közelebb lépett.

-       A főnök szerint megmutathatnám milyen is oda… szóval ott.

A körülöttük keringő lányok miatt nem igazán tudtak beszélni. Jian türelmetlen lett.

-       Gyere! Menjünk el a lányokért és Joujiért!

A fekete autó láttán Yuiko szeme gyanakodva összeszűkült.

-       Kié ez a kocsi? – gyanakodott.

-       Az enyém - felelte vigyorogva a férfi, és betessékelte a lányt az anyósülésre.

Yuiko egyre idegesebb lett.

-       Nem magyaráznád el, mégis mi folyik itt?

Jian bekötötte a biztonsági övet, és elindította az autót.

-       Lucifer leleplezte Caiedát – kezdte.

-       Ő ki?

-       Caieda Lucifer testőrségének a feje volt.

-       Volt? – nyelt nagyot Yuiko.

-       Halált szánt sorsomul, de visszafelé sült el a dolog.

-       Megöltétek? – sápadt el a lány.

Jian indexelt, és a napszemüveg mögött komoly volt a tekintete.

-       Kivégeztük. Aki árulást szít a Pokolban, az halállal lakol. Gyilkos volt. Két angyal és tizenegy ördög vére száradt a kezén. Szerinted mi lett volna a helyes?

Yuiko elszégyellte magát.

-       Fogalmam sincs.

-       A kivégzés után visszatért minden a régi mederbe, de Lucifer… mondjuk úgy, hogy nem látta sok hasznomat. Aggódtam értetek.

Yuiko szíve megdobbant, de nyugodtan felelt.

-       Jól megvoltunk nélküled.

-       Gondoltam – mosolyodott el halványan Jian.

Yuiko türelmetlenkedett.

-       És?

Jian elkomolyodott.

-       Beszélgettünk Luciferrel. Látott egy lehetőséget, hogy visszajöhessek, de ő se veszítsen el.

-       Igen? – Yuiko izgatott lett.

Jian folytatta.

-       A Pokol törvényei szerint egy démon nem lehet állandóan az emberek világában. Nincs kikötve, hogy mennyi ideig maradhat, de én olyan négy-öt hónapig bírom az erőmmel.

-       És utána?

-       Vissza kell térnem a Pokolba.

-       Mennyi ideig?

-       Emberi idő szerint egy hónap. Viszont arra az egy hónapra te is jöhetnél.

-       Ééén? - kapkodott levegő után Yuiko. – És mit csinálok a gyerekekkel?

-       Hozhatod őket is. Felfoghatnád úgy, mint egy külföldi nyaralást öthavonta.

Yuiko felcsattant.

-       Te tisztára meghibbantál! Nyaralás a Pokolban?

Jian vigyorgott.

-       Vigyáznék rátok! – ígérte.

Yuiko a fejét rázta.

-       Szó sem lehet róla! Azért mert együtt élek veled, attól még nem költözöm veled a Pokolba!

Jian arcáról nem tűnt el a vigyor.

-       Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod válaszolni.

-       És? Nem haragszol?

Jian felnevetett.

-       Dehogy! Csalódtam volna, ha megteszed. Ismerlek.

Yuiko szótlanul meredt rá.

-       Mi a baj? – nézett rá a férfi, és leparkolt az ovi előtt.

-       Miért vetted a kocsit? – kérdezte halkan.

-       Hogy megkönnyítsem az életem – vont vállat a férfi, és kikapcsolva a biztonsági övet a lány felé fordult.

-       A kocsi zavar, én, vagy az, hogy szeretnék veled maradni?

Yuiko zavartan babrálta a táskáját.

-       Biztos, hogy jól éreznéd magad itt?

Jian szemében huncut mosoly jelent meg.

-       Ne hidd, hogy unatkozni fogok. Kaptam egy halom feladatot, s mellette még rólatok is gondoskodni akarok, no meg emberként is viselkednem kell.

Yuiko szeme tágra nyílt.

-       Feladatot?

Jian kuncogott.

-       Jelen pillanatban én felelek az emberek között tevékenykedő ördögökért.

-       Az mégsem ugyanaz, mint Lucifer helyettesének lenni – mutatott rá a dologra Yuiko szorongva.

Jian ördögi mosollyal előrehajolt, és a fülébe súgta.

-       Az igazság az, hogy még mindig én vagyok Lucifer helyettese.

-       Ettől féltem – morogta a lány, majd közvetlen közelről Jian szemébe meredt. – Ha nem csinálhatsz semmi rosszat, ki fog rúgni!

Jian lágyan beletúrt a hajába.

-       Be kell vallanom, hogy nagyon sok rosszat fogok elkövetni.

-       Igazán? – villant meg a lány szeme.

Jian a fülébe súgta.

-       Téged akarlak megrontani. Szabad?

Yuiko lélegzete elakadt. Erre nem tudott mit mondani. Jian kuncogott, aztán megcsókolta.

 

A gyerekek odáig voltak, hogy Jian visszajött. Elmagyarázták nekik, hogy mi a helyzet, és mindenki lelkesen beleegyezett, hogy a férfi náluk maradjon. Jouji megkönnyebbülten vigyorgott.

-       Végre lesz normális kaja!

-       Mondtál valamit? – szisszent a nővére, mire Jouji behúzott nyakkal elsomfordált.

Kurumi belekapaszkodott Jian karjába.

-       Ugye, majd babázol velünk? Yuiko nem hajlandó.

A lány kárörvendően mosolygott, amikor Jian a baba szóra összerándult.

- Persze, amúgy hoztam nektek valamit – sóhajtott a férfi.

A két kislány felsikoltott a babaruhák láttán, Yuiko viszont Jiant fojtogatta.

-       Te idióta! Mégis mit képzelsz? Mi ez a halom vörös cucc? Azt akarod, hogy a Pokolra kerüljenek?

-       Te oda fogsz, ha nem engedsz el! – nyögte Jian kékülő ajkakkal. – Amúgy meg mi bajod van? Ezek csak babák! Ruhák!

-       De… - replikázott volna Yuiko, de Kumiko közbecsicseregte.

-       Majd mi is kaphatunk ilyen ruhát?

Jian nagyot nyelt.

-       Azt hiszem, elmegyek főzni – hátrált ki a szobából, és el Yuiko fekete tekintetétől.

A konyhában nekidőlt a pultnak, aztán lassan elvigyorodott. Yuiko az ajtóból nézte, és nem tudott rá haragudni. Hátulról átölelte, és úgy suttogta.

-       Hiányoztál!

Jian halkan felelt.

-       Ti is nekem.

A vacsorából majdnem nem lett semmi, mert csókolózni kezdtek. Jouji rájuk nyitott, a szemét forgatta, kihátrált. Jian és Yuiko nem bírta megállni nevetés nélkül. Úgy kacagtak, hogy a könnyük is kicsordult.

 

Lucifer épp a köpenyét terítette a vállára, amikor Gabriel és Michael hívatlanul rányitottak.

-       Készülsz valahová? – szedett le a válláról egy szöszmöszt Gabriel.

-       Jianhoz. Jöttök ti is?

A két angyal összenézett.

- Végül is most semmi dolgunk – vont vállat Gabriel.

Michael bólogatott, de Lucifertől két lépés távolságot tartott.

 

Yuiko jóllakottan ücsörgött. Jouji és a lányok a tévét nézték a szőnyegen ülve. Jian tálcán teát és száraz sütit hozott és letette a kisasztalra.

-       Süti! – visította Kurumi, és azonnal rávetődött.

Húga és bátyja követték. Pár perc alatt elkapkodták. Jian elégedetten mosolygott. Yuikóra nézett.

-       Neked tettem félre – mondta.

Yuiko régen volt ilyen boldog.

-       Segítek elmosogatni – állt fel, de a férfi visszanyomta a fotelba.

-       A konyhában rendet tettem, maradj csak!

Yuiko azonnal reklamált.

-       Ez így nem fair! Nem csinálhatsz mindent egyedül!

Jian kuncogott.

-       Jó ez így – válaszolta. – Munka közben az ördögöket is ellenőrzöm, és nem lenne jó, ha valaki láb alatt lenne. Elvonná a figyelmem.

-       Láb alatt? – sötétült el vészesen Yuiko szeme.

Jouji közbeszólt.

-       Hogyan tudsz egyszerre két dolgot csinálni?

Jian vigyorgott.

-       Démoni adottság.

Yuiko elhúzott szájjal morogta.

-       Persze, persze!

Jian nevetett és beletúrt a hajába. Yuiko lesöpörte a kezét, és éppen visszavágott volna, amikor a férfi felkapta a fejét.

-       Vendégek – mondta.

Megszólalt a csengő.

-       Ki lehet az ilyenkor? – csodálkozott Yuiko.

-       Megyek! – kiáltotta Jian és az előszobába sietett.

Az ajtóban egy nagy tányérral a szomszédasszony ácsorgott. Csodálkozva pislogott.

-       Úgy tudtam, hogy elment.

Jian széttárta a karját.

-       Amint látja, visszajöttem. Segíthetek valamiben?

-       Csak a gyerekeknek hoztam rizsfelfújtat. Yuiko nem az a minta-háziasszony – súgta az asszony.

Jian kuncogott.

-       Igen, azt észrevettem. Amúgy főztem, és készítettem sütit. Bejön?

Az asszony éles szemmel mérte végig.

-       Ezúttal hány napra érkezett?

Jian elkomolyodott.

-       Öthavonta elutazom, de amúgy pár évig maradnék, ha nem baj.

-       Meddig?

-       Yuiko haláláig – felelte a férfi, és ettől az asszony kezében megremegett a tányér.

-       Az… jó – motyogta zavartan, és átnyújtotta a rizsfelfújtat. – Jó étvágyat hozzá!

-       Köszönjük és szép estét! – bólintott Jian.

Az asszony elsietett és magában motyogott. Jian elnevette magát és betette az ajtót. Alig ért el a nappaliig, amikor újra csengettek. Felsóhajtott, és visszafordult. A gyerekek nevettek.

-       Megyek! Még miben segíthetek? – tárta sarkig az ajtót, aztán már térdre is rogyott. – Bocsáss meg, nagyuram! Mást vártam.

-       De jó! Süti! – támadta le Lucifer, és beljebb noszogatta.

Csinos fekete bőröndöt húzott maga után, és Gabriel meg Michael baktatott mögötte. Yuiko szóhoz sem jutott a döbbenettől, amikor a főördög és az angyalok besorjáztak a nappaliba. Hanem a bőrönd láttán azonnal megjött a hangja.

-       Mégis mi a fene folyik itt? Mintha már tisztáztuk volna, hogy a tisztességes házamban semmi keresnivalója a Sátánnak.

Gabriel és Michael kárörvendően vigyorogtak, és behúzódtak az egyik sarokba. Nem kívántak részt venni a vitában. A gyerekek körültáncolták Lucifert.

-       Itt maradsz? – lelkesedtek.

-       Hát persze! – vigyorgott rájuk Lucifer, és elvette a tányért a mélyen hallgató Jiantól. – Mit csináltok éppen?

-       Tévézünk.

-       Pompás. Hadd nézzem! – huppant le a szőnyegre Lucifer, Yuiko tiltakozására ügyet sem vetve.

Jian óvatosan az ajtó felé hátrált. Yuiko hangja úgy csattant, akár az ostor.

-       Megáll! – Jian megtorpant. – Visszajön! – Jian visszaballagott. - Ül! – Jian lerogyott a fotelba. – Magyaráz! – Jian a cipőjére szegezte a tekintetét.

-       Van egy feltétel, amit nem mondtam el neked – vallotta be.

Yuiko előtte toporgott.

-       Mondd!

-       Luciferrel úgy kötöttük meg az egyezséget, hogy visszajöhetek hozzád, ha…

-       Igen? – Yuiko hangja megtévesztően lágy volt.

-       … ha a házban az övé lesz a vendégszoba.

Yuiko a haját csavargatta.

-       De hiszen az a te szobád! – mondta értetlenkedve.

Lucifer közbeszólt – tele szájjal.

-       Jian átköltözik a te szobádba!

-       Miii? – sikoltott fel Yuiko. – Ki van zárva! Lehetetlen! Szó sem lehet róla! Amúgy pedig evés közben nem beszélünk! – tette hozzá. Lucifer vigyorgott.

-       Én vagyok a Sátán. Kit érdekel, hogy mit szabad és mit nem?

Yuiko az arcába ordította.

-       Engem! Ha már engedély nélkül betolod a képed a házamba, akkor elvárom, hogy amit mondok, az úgy is legyen. Világos?

Lucifer majdnem megfulladt, de bólogatott.

-       Igenis.

Yuiko Jianhoz fordult. A férfi nagyot nyelt.

-       Tudom, hogy az a te privát szférád, de csak így jöhettem vissza. Esküszöm, hogy egy ujjal sem nyúlok hozzad, a szőnyegen alszom. Levegő leszek, észre sem fogsz venni.

Lucifer méltatlankodott.

-       Hé, hol marad a kínzás, az erőszak? Ördög vagy, ha jól emlékszem!

Yuiko rásziszegett.

-       Te most ne szólj bele, oké? Egyél, nézd a tévét és csend!

Lucifer sértetten visszafordult a tévé felé.

-       Nők! – morogta.

Yuiko végigmérte a tapintatosan vigyorgó angyalokat.

-       Nektek már nincs hely, ha maradni akartok.

Gabriel meghajolt.

-       Szívesen maradnánk, de sajnos, a munkánk hazaszólít minket.

-       Na, végre! – morrant Yuiko. – Az angyalok mégis angyalok. Nem akarnak kienni kevéske vagyonomból.

Jian arcán megrándult egy izom.

-       Engem már nem is szeretsz?

Yuiko csípőre tette a kezét.

-       Nagyon szeretlek! – vett mély levegőt. – De róla nem volt szó! – mutatott Luciferre.

Jian felpattant.

-       És én? – dühöngött. – Én persze simán elfogadtam a testvéreidet, még meg is szerettem őket. Annál persze nem tiltakoztál!

-       Én… - Yuiko zavarba jött.

Jian szeme fekete lett.

-       Nekem Lucifer a családom. Általa vagyok, érte létezem, őt szolgálom.

Hangja elmélyülésére Lucifer felkapta a fejét. Yuiko hátrább lépett, egyenesen Lucifer karjai közé.

-       Elég, Jian! – intett az Ördög. – Megijeszted Yuikót!

Jian elfordult.

-       Nem léteznék nélküle – suttogta. – Ő nekem a levegő, még akkor is, ha te vagy a fény. Fény nélkül elsorvadok, de levegő nélkül megfulladok.

Yuiko szeméből könnycsepp gördült alá az arcán. Kitépte magát Lucifer karjai közül és Jian mellkasára vetette magát.

-       Ne haragudj! Önző voltam.

Átölelték egymást, mire Lucifer kajánul vigyorgott.

-       A gerlepár újra turbékol.

Yuiko csúnyán ránézett a válla felett.

-       Folytasd csak, ha ki akarod dobatni magad.

Lucifer a mennyezetre bámult.

-       Azt hiszem, visszatérek a tévéhez – mondta ártatlan mosollyal.

Jian belekuncogott Yuiko hajába. A lány elhúzta a száját.

-       Miért van olyan érzésem, hogy gyakori vendég lesz nálunk?

Jian hangosan felnevetett. Mindenki csatlakozott hozzá, és Lucifer elégedetten végigdőlt a kanapén.

-       Nyugisabb, mint a Pokol – állította.

Kurumi és Kumiko megállt mellette.

-       Jössz velünk babázni?

Lucifer arca láttán Jian úgy vigyorgott, mint valami eszelős és Michael szeme is felcsillant.

-       Ezt direkt csináltátok! – morogta rosszkedvűen a főördög. Az ölébe húzta a kislányokat. – Nem akartok velem jönni? A Pokolban kevés jó kínzó hóhérom van, de ti elvinnétek a pálmát.

Yuiko fenyegetően Lucifer fölé magasodott.

-       Mit mondtál?

Lucifer nagyot nyelt.

-       Jian – suttogta.

Michael és Gabriel Jian mellé lépett.

-       Sok szerencsét! – vigyorogtak, és eltűntek.

Jouji felvigyorgott Jianra.

-       Klassz, hogy itt vagy.

-       Kösz, kölyök – túrt a hajába a férfi.

Jouji nevetve felrohant az emeletre. Lucifer bizonytalanul Jian felé húzódott. A férfi komoly arcot erőltetett magára.

-       Lányok, fürdés!

-       Jian! – Lucifer hangja szabályosan rimánkodó volt.

-       Nagyuram, kicsomagolom a ruháit – hajolt meg alázatosan Jian, majd a kislányokkal a karján és a bőrönddel elviharzott.

Yuiko leült a dohányzóasztalra. Lucifer is elkomolyodott.

-       Nehéz helyzet, igaz? – kuncogott a főördög.

Yuiko a körmeit bámulta.

-       Nem tölt el boldogsággal, hogy démon, s ezzel téged is el kell viseljelek. Nem vagyok szent, de nem vagyok bűnös se.

-       Ezt nálunk szürke lelkűnek nevezzük.

-       Lehet – sóhajtotta a lány. – Egy kicsit félek, de szeretem őt. Ő viszont kettőnk között ingadozik. Úgy vélem, kössünk békét.

Lucifer kényelmesen szétterpeszkedett a kanapén.

-       Mindig én voltam számára a biztos pont – mondta. – Szívem szerint azt mondanám, hogy amikor te már csak emlék leszel, én még mindig mellette leszek. De ez nem lenne igazságos. Én tudom, mit érez irántad – hajolt előre. – Nem az én tisztem, de azért elmondom. Amióta elvált tőled, nem találja a helyét. S ha nem lenne a végletekig hűséges, hamarabb visszajött volna. Még akkor is, ha tudja, hogy belehalhat.

Yuiko elmosolyodott.

-       Épp ezt szeretem benne. Démon, mégis hűséges, őszinte, gyengéd…

-       Ne, ne folytasd! – fogta be a fülét Lucifer.

Yuiko felkacagott, aztán elkomolyodott.

-       Ember volt előtte, igaz? Miért került a Pokolba?

Lucifer felsóhajtott.

-       Olyan régen történt, hogy már a papíron a tinta is megkopott, amelyre feljegyezték – mondta keserűen.

Yuiko bólintott.

-       Nem fogod elmondani – állapította meg.

Lucifer egyenesen a szemébe nézett.

-       Nem. Soha nem árulom el Jian bizalmát. Még neked sem.

-       Még akkor sem, ha én kérlek? – erősködött a lány.

Lucifer szemében határozottság villant.

-       Én vagyok a Sátán – jelentette ki. - Én vagyok a tudás, a harag, a gyűlölet, s én vagyok a pusztítás és kín maga. Istennel ellentétben én vagyok minden, ami nem ő. S éppen ezért jobb, ha tudod, hogy neki odafent nincs szíve. – Lucifer szeme vörös lett. – S mielőtt tiltakoznál, hadd folytassam. Nekem van, és ugyanúgy van Jiannak is. Vérkötelék köt össze minket, amit még te sem tudsz eltépni. Ami neki fáj, nekem is fáj. Akit ő szeret, azt én is szeretem.

-       Akkor miért? – tört ki Yuikóból.

Lucifer gyengéden megérintette a lány arcát.

-       Azért, kedvesem, mert vannak titkok, amiknek őrzője vagyok. S ha egyet elárulok, elárulom az összeset. Egyidős vagyok a léttel, de még rám is vonatkoznak bizonyos szabályok. Felejtsd el, amit kérdezni, s tudni akartál. Légy önmagad. Szeresd.

Yuiko kis ideig töprengett.

-       Hát jó! Legyen.

Lucifer ártatlanul pislogott.

-       Ezek szerint enyém a vendégszoba? – reménykedett.

Yuiko szeme fenyegetően villant.

-       Álljunk meg néhány szóra! – emelte fel intően a karját. – Azért ilyen könnyen nem állok kötélnek!

-       Visszaviszem Jiant – fenyegetőzött durcásan Lucifer.

-       Nem, mert te is szereted – vágott vissza Yuiko.

-       Hülyeség! Elfelejted, ki vagyok?

Yuiko bokán rúgta a férfit.

-       Velem ne szórakozz! – szisszent. – Feltételeim vannak.

Luciferrel úgy bámultak egymásra, mint a halálos ellenségek.

-       Ez fáj! – morgott a főördög. – És mik azok?

Yuiko elégedetten kihúzta magát.

-       Nem akarok hallani semmi gonosz dologról, bűnökről, … stb. stb. A házamban nincs Pokol, tehát úgyis viselkedsz!

-       Még valami? – édeskedett Lucifer.

-       Igen – bólintott a lány ellenmondást nem tűrően. – Amíg itt laksz, rád is vonatkoznak a házi szabályok.

Lucifer gyanakodva motyogott.

-       Rossz érzéseim vannak.

Yuiko az ujjain számolta.

-       Első szabály: A felnőttek felosztják maguk között a főzést. Tehát ma Jian főzött, holnap TE, utána én. Aztán kezdjük elölről. A második szabály: Aki nem az főz, az mosogat.

Lucifer arcán ideges rángások futottak végig.

-       Hármas szabály: A mosnivalót köteles mindenki a mosószobába vinni. Hetente kétszer van mosás és vasalás. Ez is fel van osztva. Jian kezd holnap.

Lucifer szeme összeszűkült.

-       Negyedik szabály: Köteles mindenki kitakarítani a szobáját.

Lucifer erre felpattant.

-       Miért érzem úgy, hogy te ezt az egészet csak azért csinálod, hogy felbosszants? – suttogta fenyegető szemvillanásokkal.

Yuiko is felállt.

-       Nem értem, mire gondolsz – közölte hűvösen. – Választhatsz! A szabályok vagy nincs vendégszoba.

Lucifer a fogait csikorgatta. Hallotta, hogy Jian elindul lefelé az emeletről.

-       Hát legyen, kicsi lány! – fújt nagyot. – Remélem, jól szórakozol.

Yuiko szemében megvillant valami, mire Lucifer a füléhez hajolt.

-       Én is jól fogok, amikor majd a szomszéd szobában sikongatsz Jian alatt – vigyorodott el.

Yuiko szeme megvillant, aztán felrántotta a térdét és meglendítette a karját. Lucifer egyetlen hang nélkül csuklott össze. Jian csak annyit látott, hogy a lány Lucifer fölé hajol.

-       Nagyuram! – kiáltotta, és a főördöghöz loholt. – Mi történt?

-       Fogalmam sincs – vont vállat szendén Yuiko. – Biztos még nem alkalmazkodott a földi léthez – találgatott, majd fejét felszegve elvonult, mint színésznő a színpadról a huszadik előadás után.

Jian azon igyekezett, hogy Lucifert magához térítse, ám az exangyal utána se árulta el, mi történt. Fél órával később Yuiko elcsúszott a fürdőszobában egy szappanon. Negyed órával később Lucifer megbotlott és lezúgott az emeletről, akár dongó a virágra. Yuiko váltig állította, hogy a volt főangyal a saját lábában botlott meg. Húsz perccel később Yuikót érte sajnálatos baleset. Beakadt a köntöse és elszakadt, láttatni engedve gömbölydedségeit Jiannak. Tíz perccel később az éppen süti és nasi után kutató Lucifer fejére ráesett a pótevőeszközöket tartalmazó faláda. Két perccel utána Yuiko megbotlott egy elejtett babában. Szikrázó szemmel meredtek egymásra. Jian ekkor kezdett gyanút fogni.

-       Ugye, nem haragszotok egymásra? – aggódott.

-       Mi? Dehogy – tiltakozott Yuiko.

Lucifer még át is karolta a lány vállát.

-       Imádjuk egymást – állította.

Jian kis híján elsírta magát. Üvöltött szívszerelmeiről, hogy utálják egymást.

-       Mi lenne, ha elmennénk aludni? – sóhajtotta fáradtan.

Az utóbbi másfél óra megviselte az idegeit. Elfordult. Lucifer bűbájos mosollyal Yuiko fülébe súgta.

-       Apró ki sikolyok… Mindegyikkel közelebb kerülsz a Pokolhoz.

Yuiko hátralökte a könyökét, mire a főördögben benne akadt a szó. Jian visszaperdült, mire mindketten kedvesen elmosolyodtak.

-       Menjünk aludni! – indítványozta Lucifer, és halk kuncogással felsurrant az emeletre.

Jian kézen fogta Yuikót, úgy ballagtak fel a lépcsőn. A szobában Yuiko tétovázva ácsorgott.

-       A gyerekek… - kezdte, de Jian komor arccal lenyomta az ágy szélére.

-       Alszanak.

-       Én azért még megnézem őket.

Jian enyhén szétterpesztett lábakkal, csípőre tett kézzel állt meg előtte. Yuiko nagyon aprónak érezte magát.

-       Szóval… - motyogta.

-       Igen, szóval – bólintott komolyan Jian. – Elmondanád, mi folyik kettőtök között?

Yuiko a kezét bámulta.

-       Nem tudom, mire gondolsz.

Jian lehajolt hozzá.

-       Hallottad a kérdésemet – villant a szeme.

Yuiko dühös lett.

-       Szeret téged! Én is szeretlek. De az nem azt jelenti, hogy bűbájos mosollyal fogom nézni, ahogy a Sátán beköltözik a házamba. Ne nézz hülyének!

-       Ő lehet, hogy a Sátán, de nem rossz lény – védte Lucifert Jian.

-       És mégis kinek magyarázod ezt? Azzal jött nekem, hogy élvezettel fogja hallgatni a sikolyaimat, miközben… miközben… - Yuiko felháborodástól nem tudta folytatni.

Jian szemében aranyszín csillant.

-       Igen. Folytasd.

-       Szóval… - Yuiko képtelen volt befejezni a megkezdett mondatot. Elvörösödve a szőnyegre szegezte a pillantását.

Jian hátravetett fejjel nevetett.

-       Ez Luciferre vall – mondta.

Yuiko lassan ráemelte a tekintetét.

-       Te… most… kinevetsz… engem…? – Minden szót erősen hangsúlyozott.

Jian két másodpercet gondolkozott.

-       Nem. Igen – válaszolta.

Yuiko térden rúgta.

-       Kifelé, te sátánfajzat! – sziszegte. – Gondolkozz el, hogy mit is mondtál, aztán majd visszajöhetsz.

Jian tiltakozott.

-       De én maradni akarok.

-       Tudod, mikor! – löködte ki a szobájából a lány.

Jian orra előtt becsapódott az ajtó. Lucifer a falnak dőlve vigyorgott.

-       Csak nincs valami baj?

-       Te meg a hülye vicceid – morogta Jian, és lecsúszott a fal mellett.

Lucifer odakuporodott melléje.

-       Ne aggódj! Ahhoz túlságosan szeret, hogy ne engedjen be.

-       Te már csak tudod! – gúnyolódott Jian.

Lucifer atyai mosollyal megpaskolta a férfi kezét.

-       Hát persze! Elvégre én vagyok a tudás.

-       Menj a Pokolba! – morrant Jian.

Lucifer kuncogott.

-       Onnan jöttem.

Jian a falnak dőlt.

-       Nem tudom, mit tegyek.

-       Várj! – tanácsolta Lucifer. Jian kérdően nézett rá. – Légy türelmes! Tedd a pillanatot különlegessé a számára! Amennyire megérdemli.

Jian bólintott.

-       Értettem.

Lucifer felállt. Igéző volt, ahogy aranyszín köpenyében ott magasodott Jian fölé.

-       Alszik – mondta. – Nyugodtan menj be!

Jian komolyan nézett Lucifer után, de engedelmeskedett. Yuiko valóban aludt. Amikor odabújt hozzá, motyogott valamit, majd gyengéd mosollyal az arcán hozzáfészkelte magát. Jian őrködött az álma felett, ahogy egyszer már megígérte.

 

A szokásos zajlott le másnap reggel. Lucifer eltűnt. A gyerekek duzzogtak, Yuiko elaludt és csak Jian tartotta a frontot. Mire a reggelit elkészítette, felkeltett mindenkit, már égnek állt a haja. Yuiko a morgolódása ellenére mégis úgy érezte, hogy élvezi a komornyik szerepét.

Együtt indultak el otthonról. Jouji a közeli általános iskolába járt, így tőle váltak el leghamarabb. A kislányok szokás szerint csicseregtek, de Yuiko oda sem figyelt rájuk. Elkalandozott a figyelme. Boldog volt. Jian felnevetett, és felkapta Kurumit. Yuiko kérdő pillantására, elújságolta.

-       Azt mondta, én vagyok a legördögibb ördög, akit valaha látott.

Yuiko elgondolkozott.

-       Rajtad kívül még nem is látott ördögöt – vélte.

-       De, Lucifert! – szólt közbe Kumiko, aztán egy nagy hirdetésre mutatott. – Az ott nem Jian?

Valóban ő volt. Yuiko szája tátva maradt.

-       Ez meg…?

Jian felvonta a szemöldökét.

-       Az egyetemnél készült – állapította meg.

Yuiko hamar ráébredt a megoldásra. A lányok által készített képek felkerültek a netre, s onnét tényleg csak egy kis lépés a világhír. Elmondta Jiannak. A férfi vigyorgott.

-       Íme, megvan a foglalkozásom.

-       Modell akarsz lenni? – hökkent meg a lány.

-       Miért ne? Legálisan szerezhetek tök sok pénzt, híres lehetek, összetörhetek pár női szívet, s ezáltal még gonoszságokat is cselekszem. Ja, és elég szabadidőm lesz, hogy veletek legyek. Mit szólsz?

-       Én akkor szeretni foglak, ha kukás bácsi leszel – kotyogott közbe Kurumi.

-       Kösz – hervadt le a mosoly Jian arcáról.

Yuiko felkacagott.

-       Micsoda dicséret!

Kicsivel később leadták a gyerekeket az oviban. Az egyetemnél hangos női sikolyok fogadták őket. Yuiko megtorpant, és csípőre tette a kezét.

-       A modellkedést azonnal felejtsd el! – jelentette ki határozottan.

-       Miért? – szontyolodott el Jian.

Yuiko egyenesen a szemébe nézett.

-       Mert te az én démonom vagy.

Jian erre elvigyorodott, és nem törődve senkivel szájon csókolta. Egymásba kapaszkodva álltak az utca közepén, s az egyik közeli háztetőn két angyal csóválta a fejét értetlenül, de mosolyogtak, s egy lámpaoszlop tetején fekete hajú ördög állt, és nevetett. Nevetését felkapta és messzire vitte a szél… egészen a Pokolig, egészen a Mennyig.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.